Célterület: Ménfőcsanak és Gyirmót

A projekt első lépéseként a Széchenyi István Egyetem és Győr Megyei Jogú Városa közösen két, egymás melletti városrészt választott ki: Ménfőcsanakot és Gyirmótot. Ugyan mindkét városrész a város közigazgatási határain belül helyezkedik el, azonban sok szempontból a külvárosi övezet jellemzőit mutatja.

A városrészek a városközponttól távolabb (kb. 8 km) találhatók, és ez a közlekedési nehézségek legfőbb oka. A megnövekedett autóforgalom komoly problémát jelent, ezért a fenntartható városi mobilitási terv a két városrész előnyére szolgálhat.

Délutáni csúcsforgalom Ménfőcsanak irányába

A főbb problémák a területet illetően:

. A forgalom fő iránya a város központi belterülete felé mutat, de a főbb utak ugyanakkor összegyűjtik az agglomeráció más településeinek forgalmát is, így különösen csúcsidőben nagyon nehézzé téve a bejutást a közutakon a város központi magjába. A gyors népességnövekedés, a települések szétterülése egyre nagyobb kihívás elé állítja a közösségi közlekedést, amely egyre kevésbé versenyképes a személygépkocsis közeledéssel szemben. Ennek oka, hogy a tömegközlekedés alapvetően autóbuszokra korlátozódik, amelyeknek a menetideje hosszú. A vonat gyakorlatilag eltűnt a közlekedési lehetőségek közül annak ellenére, hogy a települést átszeli a vasúti pálya, s két megálló is van. Át kell gondolni a vasút szerepének újbóli növelését, új pályaszakaszok, állomások kiépítését a szuburbia fenntartható közlekedéséért, élhetőbbé tételéért. A kerékpáros közlekedés elsősorban a településrészeken belül, illetve azok között számottevő, a városba való bejutás csak egy kisszámú ingázó számára jelent alternatívát.

A projekt további lépéseként, egy átfogó vizsgálatot valósítunk meg a célterület fenntartható mobilitási lehetőségeinek áttekintésére, valamint egy szakértőkből álló csoporttal elkezdjük a fenntartható mobilitási szcenáriók kidolgozását.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *